Barion Pixel

A prosztata problémáktól a potenciazavarig

Kutatások szerint 40 éves kor felett minden második férfi kénytelen szembenézni valamilyen prosztata problémával vagy merevedési zavarral. Ráadásul az életkor növekedésével egyenes arányban nő mindkét probléma gyakorisága, melynek oka az általános öregedési változások mellett az idősebb korban gyakoribb a gyógyszerszedés, a magas vérnyomás és az érelmeszesedés, melyek hozzájárulhatnak a férfi nemi szervek funkciózavarainak kialakulásához.

A prosztata és potencia-zavarok megjelenése azonban már a húszas évek végén, harmincas évek elején is bekövetkezhet, mely elsősorban a nem megfelelő életvitelből adódó következményeknek köszönhető. A fiatalabb korosztályra jellemző rizikótényező elsősorban a stressz, mely észrevétlenül rontja a teljesítőképességet nem csak a szellemi aktivitásban, de a potencia területén is. A stressz napjainkban épp olyan népbetegség, mint az elhízás, azonban ez a negatív inger a férfiakat hatványozottabban érinti.

Számos kutatás és vizsgálat mutatta ki, hogy az összes erekciós zavar megközelítőleg 20 százaléka lelki tényezők miatt következik be, melyek között dobogós helyen szerepel a stressz, a szorongás és a depresszió. Ezen kívül vannak olyan tényezők is, melyek korhoz nem köthetők ugyan, de az általános tapasztalatok szerint merevedési zavarokhoz vezethetnek, ilyen az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a cukorbetegség és a prosztatagyulladás.

A potenciazavar tehát olyan gyakori tünetet, amely kortól függetlenül a férfi lakosság jelentős részét személyesen érinti.

Jelenleg számos kezelési mód áll rendelkezésére, kezdve az egyszerű mechanikus készülékek használatától egészen a komplikált és sokszor magas rizikófaktorral bíró műtétekig. Létezik azonban olyan megoldás is, mely természetes módon igyekszik visszaállítani a férfi potenciát.  Ilyen választás lehet a kifejezetten a prosztata és merevedési gondokra kifejlesztett gyógyszerek, valamint hatékony étrend-kiegészítők.

Azonban itt sem mindegy, milyen készítményt választunk, a piacon kapható számos gyógyszer ugyanis bevizsgálatlan, valódi hatásfokkal kimutathatóan nem rendelkező szer, mely gyakran inkább egészségkárosító, mint azt támogató készítmény.

Férfiasságunk erejének helyreállításához mindenképpen szakhatóság által bevizsgált, ellenőrzött minőségű készítményt válasszunk, ellenkező esetben akár további mellékhatásokból adódó problémákkal is számolnunk kell!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük